8. Fejezet

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Remélem tetszeni fog! :D

Olvassátok egészséggel!

xJVictoria

-Ho… holnap? Mi… miért? Hogy hogy? – értetlenkedtem. Közben Harry feltápászkodott és a szoba közepéhez sétált.

-Gyógyultnak nyilvánítottak. – egy kis habozással rá. – Már szabad vagyok. – suttogta a plafont bámulva. Pár őrjítő másodperc után újra rám vezette tekintetét.

-Szabad. – ismételtem meg. Én is felálltam, de nem mentem közelebb hozzá.

-Minden szavamat ismételgetni fogod? – húzta kacér mosolyra száját.

-Minden szavamat ismételgetni fogod? – rikácsoltam, közben mindenféle grimaszt kreáltam hozzá.

-Ez kell majd eltűrnöm minden nap?  - rimánkodott.

Hozzád akar költözni. – dehogy akar.

-Miért kéne neked ezt minden nap eltűrni? – húztam fel szemöldököm.

-Azért, mert oda költözök hozzád.

Belsőhang 1, Sage Donoven 0.

-Neeem… A-a, a-a, aa-aa! – ráztam a fejem nemlegesen.

-Miért nem? Jól elszórakoztatnálak esténként, de, ha neked nappal van kedved hozzá, nekem úgy is megfelel. – rántotta meg a vállát.

-Kösz, de kihagynám. És azért nem fogadlak be, mert… mert… - gondolkodtam el a megfelelő kifogáson.

-Nem jut eszedbe semmilyen indok, igaz? – dugta ki rám a nyelvét.

-Mert borzasztóan gyerekes vagy. – öltöttem rá ki én is.

-És még én vagyok a gyerekes? – játszotta meg a sértődöttet.

-Igen. – fontam mellkasom előtt keresztbe a karom.

-Imádom amikor durcázol.  – fixírozott.

-Csak azt imádod? – húzogattam szemöldökeim.

-Imádom a mosolyod. – jött közelebb. – Imádom a nevetésed. – még közelebb. – Imádom a tested.  – lépett elém. – Imádom a szemeidet. – hajolt pár centi távolságra arcomtól. – És imádom a puha ajkaid. – érintette hozzá száját az enyémhez. – Amit az elkövetkező időben annyiszor fogok csókolni.

-Imádsz rajtam mindent, de mégsem vagy szerelmes belém. – néztem vele farkasszemet.

-Ezt meg mégis ki mondta? – akadt fenn.

-Te… egy éve. – hajtottam le fejem.

-Akkor sem azt akartam mondani, hogy nem szeretlek. – emelte fel államnál fogva arcomat, hogy felvegye a szemkontaktust. – Csak amikor te is kimondtad akkor megrémültem, mert nekem ez új. Nem volt komoly kapcsolatom senkivel és fogalmam sincs, hogy ezt mégis hogy kell. – sóhajtott. – De te megint elrontottad és leordítottál. És, ha ez nem lenne elég akkor még pluszba lepattintottál egy másik orvosnak és kerültél. – miközben szavalta a monológját, folyton vigyorgott.

-Megrémültél? – kezeimet a szívemre tettem és összekulcsoltam azokat. – Te bátor férfi. – gúnyolódtam.

-Hahaha… ismét megcsillogtattad a humorérzékedet. – forgatta meg szemeit.

-De tudom, hogy így is imádsz. – húztam mosolyra a számat.

-Úgy bizony. – puszilt arcon.

-Holnap mikor engednek ki? – tereltem el a témát másik irányba.

-Délután 3 óra körül. Addig senyvedek itt, aztán mehetek el.

-Jó… akkor holnap előbb elkéredzkedek, aztán elviszlek hozzám. – jelentettem ki egy kicsit savanyúan.

-Tényleg? – éljenzett még pár sort, aztán jó szorosan megölelt. – Köszönöm. – suttogta.

-Igazán nincs mit, de, ha tovább fojtogatsz, nem lesz kihez menned.   

-Jó akkor, majd máskor ölelgetlek. – nyomott puszit a homlokomra. – Imádlak.

-De, ha rosszul viselkedsz vagy visszaszólsz vagy bármilyen megjegyzést teszel bármire, akkor kicsinállak. – vigyorogtam rá.

-Nem leszek rossz.

-Ígérd meg! – szóltam rá.

-Ígérem. – tette szívére kezét.

-Akkor holnap! – intettem felé, majd megindítottam utamat az ajtó felé.

-Akkor holnap! – ő is intett egyet kézfejével. Szedtem lábaimat és már az ajtónál voltam, amikor egy erős rántást éreztem a karomon, majd Harry karjaiban landoltam. Kezeimmel megkapaszkodtam derekába és pólójába markoltam. Ő a nyakam hátsó részére simította hatalmas tenyerét, és így tartott meg.

-Mi… mit csinálsz? – kérdeztem rá.

-Imádom amikor azért dadogsz, mert a közelemben vagy.

-Mindenkinél ilyen vagyok. Túlságosan is közel vagy. - próbáltam eltolni magamtól apró tenyeremmel. Természetesen sikertelenül.

-Mindenkinél? Most elszomorítottál. – húzta mosolyra száját.

-Ez van édes!  - suttogtam. Lábujjhegyre álltam, így kerültem vele egy szintre. Tarkómról lejjebb vándorolt a keze, derekamon állapodott meg tenyere. Az én apró kezecskéim is vándor utakra indultak. Vállán támaszkodtam meg és így tornáztam magam még magasabbra.

-Úgy megcsókolnálak.

-Mi tart vissza?

-Félek, hogy megint tarkón vágsz.

-Attól félhetsz is. – mosolyogtam önelégülten. Ő is megvillantotta bugyi szaggató mosolyát és újra arcomat fixírozta. – Miért bámulsz ennyire?

-Annyira magadat adod, hogy észre sem veszed, hogy mennyire különleges vagy. – suttogott. – Imádlak.

-Azt mond, hogy szeretsz! Nekem nem elég az, hogy imádsz. – húztam magamhoz még közelebb.

-Kis telhetetlen. – pöckölte meg orrával az enyémet. – Szeretlek Sage Elizabeth Donoven!

-Szeretlek Harold Edward Styles!

7. Fejezet

Sziasztok babák! Meghoztam a következő fejezetet is. Most egy kicsit rövidebb részt hoztam, mert akkor lesz csak függővége. Nemsokára hozom a következőt. Most nem tartok mesedélutánt. Remélem tetszeni fog!

Kellemes olvasást!

xJVictoria

-Te.

-Szóval én. – mondta elkeseredett hangon.

-Igen. Te. – váltottam arra a hangnemre amire ő is.

-Nem tudsz elfelejteni, igaz? – húzta vigyorra a száját.

-Egy ilyen seggfejt hogyis tudnék? – mosolyogtam rá.

-Hmm… Ott a pont. – kacsintott.

Egy ideig elgondolkodva ültünk egymás mellett, majd Harry törte meg a csendet.

-Akarod tudni, hogy hol voltam Sarah-val?

-Őt is meghúztad valahol? – villantottam egy „éngyőztemarcot”.

-Hahaha… Nagyon vicces vagy. Nem. Na akkor akarod tudni? – felvontam szemöldököm, majd egy aprót bólintottam. – Alá kellett írnom egy papírt és egy nő elmagyarázta, hogy hogy kéne viselkednie egy normális embernek.

-És evvel mégis mire akarsz utalni?

-Nem mondom el.

-Hogy mi? – akadtam fenn. Mi az hogy nem mondja el? Megígérte.

Mit vártál tőle? Megint felfog hozakodni a csókkal és te bele fogsz menni. Idióta. – ha ez az ára, hogy végre kibökje akkor állok elébe.

-Emlékszel arra az egy feltételre?

Mondtam.

Ideje sem volt felfogni mit csinálok, már hajoltam is ajkaira, amire 1 éve vártam. Gyorsan vettetem véget neki, de pont volt ideje, hogy visszacsókoljon. Elhajoltam és megláttam a hatalmas kaján vigyort az arcán.

-Na halljam! – szóltam neki egy kicsit erélyesen.

-A-a ez nem volt rendes. – ingatta fejét.

-Nem volt rendes?! NEM VOLT RENDES?! – akadtam ki.

Tépd meg! – talán most hallgatok rád.

Nem Sage ez nem helyes. Emlékezz mit tanítottak a dühkezelő tanfolyamon. – szállt vitába a józan eszem.

-Hahó! – lengette meg kezeit a szemeim előtt. – Megint máshol jársz.

-Mi? Nem, csak gondolkodtam.

-Arról, hogy megcsinálod megint, csak most rendesen? – jelentek meg gödröcskéi.

-Nem, nem arról. – szűkítettem össze szemeimet.

-Akkor miről? – húzta féloldalas mosolyra száját miközben arcomat fixírozta.

-Semmiről, nem érdekes. – erőltettem magamra valami vicsorítás félét.

-Aham… Persze…

-Megsértődtél? – vonom fel szemöldököm.

-Talán. – próbálta visszafojtani a mosolygását, de nem nagyon jött össze neki. Ezért nevetségesen nézett ki, így felnevettem kinézetére.

-Gyökér vagy! – mondtam két nevetés között és finoman vállba ütöttem.

-A te gyökered. – mondta mire abba hagytam a nevetést és rámosolyogtam.

-Na akkor hol is voltál az előbb?

-Az egyik irodába. Tudod ahol könyvelik a betegek megérkezését és távozását. – befogtam a száját így nem tudta fojtatni.

-Várj csak! Akkor, ha oda mentetek és alá kellett írnod valamit, akkor az azt jelenti, hogy…

-Holnap távozhatok a Creedmoor-ból. 

6. Fejezet

Sziasztok babáim! Meghoztam a 6. Fejezetet. Ennek a résznek megírásában segétkezett a legjobb barátnőm – Evelin -, „segítőkészségének” köszönhetően tudtam csak ma hozni a részt. Remélem tetszeni fog!

Jó olvasást!

xJVictoria

*1 évvel késöbb

Pontosan egy évvel ezelőtt volt életem egyik sorsdöntő napja. Annyira kis naiv voltam és nem láttam a tetteim mélységét, és annak következményeit. Szerelmet vallott és én minden feltétel nélkül elhittem neki és beleszerettem.

Keresd meg! Add vissza legalább a töredékét annak amit veled tett! – most az egyszer valami okosat is mondtál. Ördögi vigyorra húztam ajkaim és már indultam is a zárkájához ahol már 1 éve csücsül. A 306-os zárka már-már üvöltött a látogatásomért. Sietve szedtem lábaimat a lépcsőkön, hogy minél előbb oda érhessek. Végig rohantam a folyosón, köpenyem csak úgy lobogott. Megálltam az ajtó előtt.

306

Nem mertem kinyitni, nyúltam volna a kilincsért, de a kezem nem engedelmeskedett. Arrébb álltam, a fal mellé és háttal neki támaszkodtam. Szépen, lassan lecsúsztam a fal mellé, és a kezeimet kezdtem el fixírozni. Körülbelül 10 percet ültem ott, amikor halk, majd egyre hangosabb cipőkopogást hallottam. Tekintetemet felvezettem a szőke nővérre és az azt követő fiúra. Harry-re.

-Jó napot Dr. Donoven! Jól van? – kérdezte Sarah, aggodalmas tekintettel. A Donoven szóra az őt követő fiú felemelte fejét és rám meredt üveges tekintettel. Egy nagyon halvány mosoly jelent meg ajkain.

-Persze, persze jól vagyok. – tápászkodtam fel az ülésből. – Én csak Harry-vel… illetve Mr. Styles-al váltanék pár szót. – újra a fiúra vezettem a tekintetem, aki még mindig engem figyelt. Nem értettem, hogy hogy ilyenkor vitte el Sarah a kezelésre, hisz mindig reggel szokott lenni, de most délután 2 van.

-Nem is tudom, hogy lehet-e ilyet, mivel már nem ön a kezelőorvosa. – húzta el száját. – Maximum a beteg engedélyével. – fordult Harry felé. Ő csak egy aprót bólintott. A szőke nővér gyorsan kinyitotta a zárka ajtaját, majd miután mindketten beléptünk becsukta mögöttünk.

Jaj, szegény, pici Harry most mindent visszakapsz! – egyetértek.

Miután bezáródott az ajtó a göndörke leült az ágyára és kényelembe helyezte magát.

-Szóval mit óhajt Dr. Donoven?

-Beszélgetni szeretnék. Veled.

-Akkor csak tessék. Kérdezzen! Cseverésszünk! – húzta ördögi vigyorra a száját. Felvonom a szemöldököm, mert nem értem a felhőtlen nagy jókedvét.

-Miért most voltál kezelésen? – kérdeztem.

-Nem kezelésen voltam. – vigyora még nagyobbra nőtt.

-Akkor?

-Egy feltétellel mondom el. – felállt a helyéről és közelebb lépdelt hozzám. – Egy csók.

-Te most szórakozol velem? Nem dőlök be neked úgy, mint egy éve. Nem vagyok már olyan kis naiv, mint akkor. – ordítottam rá.

-Én nem kiabálnék annyira a helyedben. A szobák nem hangszigeteltek, és a végén még nem tudnád kideríteni amiért jöttél. – kacsintott rám. Kacér mosolyra húzta a száját és még közelebb jött.

-Tudod mit, inkább beszéljünk azokról az emberekről, akiket megöltél. Miért gyilkoltad meg őket, Harry?  Ők nem feküdtek le veled? – gúnyos vigyor ült ki az arcomra.

-Talán… - villantotta meg fehér fogsorát. Elképedtem a nyugodtságára.

Ez egy újabb trükköd? Most már nem válik be.

-Megint előveszed azt a hülye játékodat, mint egy éve?

-Vegyem elő? Múltkor amikor benned járt nagyon örültél neki. – szemeim kikerekedtek és arcom paradicsom vörössé vált.

-Nem teljesen erre céloztam. – forgattam meg szemeimet.

-Kár, pedig megismételhetnénk. Még mindig emlékszek a kéjes nyögéseidre. – ajkát beharapta, majd folytatta. – Hogy is volt? Ohh…Harry…Dugj meg… - utánozott.

-Fejezd be! – szóltam rá erélyesen. Szemeimet összeszűkítettem és nézésemmel kb. 16-szor megöltem.

-Ahh…Mélyebbre… - nyöszörögte tovább.

És te ebbe lettél szerelmes? – Te is fogd be! Nem vagyok rád kíváncsi!

-Harry! – hangom inkább hangzott hörgésnek, mint emberinek.

-Igen, ilyet is csináltál közben, ha emlékezetem nem csal. Meg amikor elélveztél… - az ajtó hirtelen nyílt ki és lépett be rajta Sarah. Mindketten felé fordultunk.

-Megzavartam valamit? – kérdezte félve.

-Igen, az első együttlétünket ecseteltem, éppen. – válaszolta Harry.

-Hogy mi? – szegényke összezavarodott, de édes. – Önök már régebb óta ismerik egymást?

-Igen körülbelül egy éve találkoztunk abban a parkolóban, ott. – mutatott ki az ablakon a parkolóra. Én a homlokomra csaptam és elkezdtem süllyedni a szégyenben.

Nyeld el föld! – Köszi, én is szeretlek belsőhang!

-Akkor, hogy vagyis mikor? Nem értem.

-Amikor betörtek… - ilyenkor befogtam Harry száját és tovább folytattam helyette.

-Biztos még a nyugtató hatása alatt áll. Össze-vissza beszél tőle.

-Milyen nyugtató?

-Amit minden reggel megkap.

-Ja, nem is tudtam. – szőke.

-Nem minden nővérnek mondják.

-Ohh akkor már értem. Igazából csak azért jöttem, hogy minden rendben van-e.

-Igen, minden a legnagyobb rendben. – küldtem felé egy mosolyt, majd egy apró biccentéssel újra kiviharzott.

-Fúj, megnyaltál? – kérdeztem a kezemet elkapva a szájától.

-Igen, máshol is megnyaljalak? Ott lent még nem próbáltuk, épp itt lenne az ideje. – erre a mondatára lendült a kezem és tarkón csaptam. – Ouch! Ne feledd, hogy egy gyilkossal vagy egy szobában. – kacsintott.

-Miért félnem kéne tőled?

-Rettegned. – gonoszul mosolygott rám és ezt a szívességet én is viszonoztam. – Éééss, meddig maradsz? – húzta el az „és” szócskát.

-Akár az egész délutánom rád áldozom. – ültem le ágyára, feltettem a lábam és kényelembe helyezkedtem, őt ott hagyva. Kacér vigyort villantottam felé, ezzel kihívva őt.

-Remek. – csapta össze a tenyerét. Oda ült mellém és a fülembe suttogott, mintha bárki meghallhatná. – Tudod, mit tudnék veled csinálni egy délután alatt? – dorombolta érzékien.

-Te meg tudod, hogy mikre vagyok képes egy délután alatt csak a kezemmel?

-Nem is tudom.. –harapta be ajkait. – Megmutathatnád.

Legyen Harry, de csak a te kérésedre. Egy jól irányzott mozdulattal tarkón csaptam, újra.

-Nem éppen erre gondoltam. – simogatta a kezem által ejtett vörös foltot. – Egy kis finom kézimunka jobban esett volna. – egyszerre nevettünk fel.

Miért vagy vele ilyen jóban? Ne csináld, már megint! – Hagyj békén! Tudom, mit csinálok!

Persze… Eddig is tudtad.

-Min gondolkozol ennyire?

-Ja, nem gondolkodok, csak a belsőhangommal veszekszem.

-És mi a vita tárgya? – húzogatta szemöldökét.

-Te.

5. Fejezet

Sziasztok! Amint látjátok, mostanság gyakrabban hozom a részeket, mert ehhez a történethez meg jött az ihletem, és amíg tudom ki is használom. :) A részről annyit, hogy nagyon sajnálom, de ez is kell bele. ( Tudom, hogy rövidebb lett, de így jobban izgultok a kövi rész miatt. :) ) Remélem, azért tetszik, majd. Nemsokára hozom a hatodik fejezetet.

( Ajánlott zene:  A Great Big World & Christina Aguilera - Say Something )

Köszönöm a több mint 100 oldalmegjelenítést! :D

Na akkor már be is fejeztem a beszédet. Hagyatok magatok után nyomot! :)

Olvassátok egészséggel!

xJVictoria

-Szeretlek Harry!         

-Egyszerűen szeretlek! – suttogtam ajkaira. Nem tudtam hangosabban kimondani, mert féltem, hogy összetörik, ha hangosan is kiejtem.

-Miért csinálod ezt velem? Miért törsz össze minden mondatoddal? – dorombolta fülembe, mikor közelebb hajolt. Puszit hagyott a fülem mögötti területen, majd egyre lejjebb hagyott nyomokat, míg nem el nem érte nyakam és a vállam találkozását. Élveztem a pillanatot, mert tudtam, hogy bármelyik percben véget érhet. Ami az ajtó kopogtatásával véget is ért. Sarah volt az ajtó mögött, mert hallottam a hangját, ahogy azt kérdezgeti, hogy jól vagyok-e?

-Minden rendben van? – kiabál be az ajtó mögül. – Hívom az őröket! – kiáltja, majd hallom, ahogyan a folyóson elrohan, segítségért. Mi ketten csak nézzük egymást és keressük a szavakat, amelyek nem akadnak nyelvünkre. Lélegzetvisszafojtva várom szavait, hogy elmondja, hogy ő is így érez, de nem szól semmit. Üveges tekintetéből nem tudok kiolvasni semmit. Csak mered rám.

-Mondj már valamit! – utasítom gyengéden, de hangomban ott bujkál a kétségbeesettség. Várom, hogy megszólaljon végre, de nem teszi. Mintha tört döftek volna a szívembe.

-Sajnálom, de… - kezdett bele, mire a tört forgatták volna meg bennem. Hallottam, ahogyan próbálják az ajtót lefeszíteni a helyéről, hogy bejussanak.

-Ez a te kis hülye játékod része volt? – ordítottam. – Ezt akartad elérni vele? Hogy beléd szeressek, aztán összetörjek? – toporzékoltam. A zokogás kitört belőlem. Legbelül összetörtem, összeomlottam. – A játékod része voltam, igaz? – a hangnemem elhalkult és tekintetemet a padlóra szegeztem és csak sírtam. Az ajtó kinyílt, rajta besietett Sarah és két nagydarab őr. Azonnal Harry-hez siettek és lefogták.      

-Bántotta önt? – kérdezte az egyik férfi. Én csak tovább zokogtam, miközben Sarah hátamat simogatta nyugtatólag.

-SAJNÁLOM! – kiáltotta életem legnagyobb hibája, miközben hurcolták vissza, a zárkájába.

-Mostantól más veszi át Harry kezelését. Rendben? – kérdezte a mellettem álló szőke nővér. Bólogattam.

-Rendben. – mondtam nagyon halkan.

-Lemondom a többi pácienst. – ezzel a mondatával kisétál az ajtón – legalábbis annak helyérőről -. Egy világ omlott össze bennem, pedig alig ismertem ezt a fiút mégis beleszerettem.

Én megmondtam, hogy átvág! – förmed rém a józan eszem.   

De te megint nem hittél nekem. – tudom, hogy átvágott, nem kell rá emlékeztetni.  De mostantól kezdve semmi nem lesz, ami rá emlékeztetne. Nem látom, majd őt mindennap a kezeléseken, és nem fogom hallani hangját sem. Egyszerűen eltűnik az életemből és nekem pont jól fog jönni. Igaz, hogy egy épületen belül leszünk, de akkor is túl nagy ez az intézmény, hogy esetlegesen összefussunk. Vége van, ennyi volt.

Ezt te sem gondoltad komolyan. – hagy már békén! Ne zavarj össze! Belsőhang egyszerűen, kussolj!

Tényleg rád férne egy orvosi kezelés. - KUSS! KUSS! KUSS! FOGD BE!

Vége van, és erről nem nyitok vitát. Elfogom felejteni őt, idővel és minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Nem fogok szenvedni a mellkasomra nehezedő fájdalomtól, mert el fog szállni, az idő múlásával. A feledésbe fog merülni, az életem egyik létfontosságú része.

Ez egyre jobban fog fájni. Nem tudod elfelejteni őt.

Tudom. Sajnos…